András,
csupa láng vagyok, dolgozom, hihetetlen örömmel, hogy felfedeztem valamit magamnak, amit 2013 óta titokban kellett tartanom, hogy nehogy ne én legyek az első, akinek a nevéhez fűződik majd a
screenográfia, amit az új évezred
lithográfiájának tartok (amazt megalkotta a művész és egy jó nyomda kinyomtatta, emezt számítógépen alkotom meg, de a reális, fizikailag létező képeim rejlenek a digitális variációk mögött: egy jó nyomda üvegre nyomja, számozható, limitált példányszámban sokszorosítható, minél alacsonyabb a példányszám, annál értékesebb a screenográfia).
A screenográfiát bármely művész a saját stílusához igazíthatja, felhasználhatja.
Ezért fogtam vissza magam és próbáltam nem elárulni senkinek (nektek sem), hogy mivel próbálkozom már jó ideje. Úgy éreztem, nagyon innovatív a dolog, addig, amíg egy neves galéria fel nem karolja, nem szabad beszélni róla. Két éve még neve sem volt a művészi innovációmnak, az idén találtam rá a film- és fotóművészetben más jelentésben használt, de még nem elkoptatott fogalomra.
A
Qualysoft igazgatójával 2014 elején találkoztam és azóta gondolkozom róla, hogy a screenográfiáimat kiválóan lehetne a kor újszerűbb kiállításain képernyőkön is futtatni, ami különleges művészeti élményhez juttatja a virtuális vizuális ingerekhez szoktatott közönséget.
Feltétlenül a világba akartam kivinni, hogy az enyém maradjon az ötlet, akkor is, ha szívesen megosztanám a kollégákkal. Ezért minden: önkínzás, hallgatás, Párizs… Azon a júliusi napon, kb. 10 nappal ezelőtt, amikor egy párizsi művészeti folyóiratban egy rövid kis írás jelent meg rólam ill. a screenográfiás kiállításról, startoltam egy bloggal, felmentem a facebook-ra (egészen új vagyok ott, nincs még két hete, kérlek, lájkoljátok a ScreenographyArt-oldalt :), szóval beszélek róla, hogy beszéljenek róla, beszéljünk róla.
A SOKFÉLESÉG FORRADALMA az én személyes művészi fejlődésemben vezetett el a screenográfiákhoz, mint a variációk, formák és színek virtuális özönéhez, amelyek mögött inkognitóban minden esetben a reális világban megszenvedett és megalkotott művem rejtezik. Esztétikai fogalom-e az “inkognitó”? Számomra az. De miért ne teremthetnénk új fogalmakat? Valamikor meg kell újítani a régieket…?!
No igen. A bécsi
kiállítás a Saturn-Towerben 2015. június 25-én volt az első alkalom, hogy nyilvánosan is megjelentem a limitált üvegnyomat-sorozatok első darabjaival.
2015. szeptember elsején vár a párizsi kiállítás, vár a rue de Seine, a híres “galériák utcája”. Ott kb.300 screenográfiámat 5 képernyőn, üvegnyomatokban és azok re-tradicionalizált változataiban szeretném bemutatni, így együtt “Weltneuheit”! Nem a tematika, hanem ez az új, innovatív technika áll majd a középpontban. Kíváncsian várom, hogy mit szól a világ…
és ezzel
“elindulok az Istenek ellen, a szívem nem remeg, könnyű fehér ruhában” (
József Attila)
Szeretettel